Az Erste veszi át az Aegon Lakástakarékpénztár ügyfeleit
Átveszi az Aegon Lakástakarékpénztár portfólióját az Erste Lakástakarék, 10 százalékról 14 százalékra növelve a szerződésállomány szerinti piaci részesedését.
Átveszi az Aegon Lakástakarékpénztár portfólióját az Erste Lakástakarék, 10 százalékról 14 százalékra növelve a szerződésállomány szerinti piaci részesedését.
Tavaly az egész évet tekintve erős kereslet mellett jelentősen emelkedtek a lakásárak, éves szinten országosan 15,2 százalékkal, Budapesten pedig 22,9 százalékkal, ezzel a fővárosban emelkedett a túlértékeltség kockázata, az árak ugyanis meghaladják a makrogazdasági fundamentumok által indokoltat
Az utóbbi hónapokhoz hasonlóan februárban is lassult a lakóingatlanárak emelkedésének üteme az Egyesült Államokban.
Erős a bérleti és a befektetési kereslet a hazai kereskedelmi ingatlanok piacán, erre a kínálat csak késve tud reagálni, tavaly a piac minden területén csökkent a kihasználatlansági ráta – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) először publikált Kereskedelmiingatlan-piaci jelentéséből.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található a legtöbb, 329 olyan település, ahol igénybe vehető lesz a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) – derül ki a Duna House elemzéséből.
Tavaly tizedével nőtt a lakáshitel-állomány, a felvett lakáshitelek összege pedig harmadával, a legtöbb hitelt használt lakásokra vették fel – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból.
Mire jó pontosan a teraszfedés? Élhetővé teszi teraszunkat azokban a hónapokban is mikor az időjárás kedvezőtlen. A ma használatos modern teraszfedések egyben esztétikus megjelenítés kölcsönöznek és elegáns megoldást kínálnak, ahogy belesimulnak a ház falába. Az alábbiakban a hazai piac egyik vezető cégének a termékbemutatójával indítjuk. Az Alukov Hungária termékei több mint egy évtizede elérhetőek a …
Continue reading „Szeretné a teraszát lefedni? Teraszfedés az Alukovtól”
Fél milliárd euróért épülhet egy, a Belgrád a vízen elnevezésű projekthez hasonló modern városrész Zágrábban; a pályázatra a dubaji Eagle Hills befektető csoport is jelentkezett, amely a Belgrádi projekt kivitelezője