Újpest közelebbről

 

Az Építészet Tanszéken diplomázott, nagyon szerette azokat az éveket. Végzés után nem ment el tervezőnek, mert azt a tanácsot kapta, hogy talán kellene egy kicsit a szakmát testközelből, anyagközelből megtanulni. Öt évig kivitelező cégnél dolgozott, építési munkahelyen is, és utána pedig a vállalatnak központjában, ez akkor az ország egyik talán legjobb vállalata, a Középület Építő Vállalat volt. Nagy munkákat csináltak, és rengeteget lehetett tanulni – ez egy nagyon szép időszak volt. 1979-ben leköltöztek Szolnokra, ott 10 évig főépítész volt és úgy került vissza Budapestre és 1989-ben január 1-jétől főépítésznek Újpestre.

 

A posztra volt több sikertelen pályázat is és az akkori tanácsi személyzeti vezető lement hozzájuk Szolnokra, „leánykérőbe”. Bement az irodájába és kerek-perec megkérdezte, hogy van-e kedve Újpestre menni főépítésznek. Ez nagyon szép időszak volt – és akkor már mehetnéke volt Szolnokról, 10 év elég volt, de ennek csupán szakmai okai voltak. Neki Szolnok nem volt eléggé város, nekik pedig ő túlzottan urizáltan gondolkodott. A városodás és a városiasodás között – ott Szolnokon, abban az időszakban (azóta nem ismeri eléggé, hogy véleményt mondjon róla), akkor úgy érezte, hogy van egy feszültség. Városszerűen kezdték fejleszteni, de nem tudták városszerűen lakni, tehát nem volt eléggé urbanizált az ő gondolkodásmódjához, vagy akár a személyiségéhez képest. Így aztán voltak konfliktusok, de – félreértés ne essék – sokat köszönhet Szolnoknak, mert mindaz, amit a közigazgatásban azért 10 év alatt ott megtanult, az egy hihetetlen előny volt, gyakorlatilag kvázi kész főépítészként mentem Újpestre. Jó, Újpestet meg kellett ismerni, mert a Ferencvárosban születetett, de ezt talán az újpestiek megbocsátják neki. Főépítészként gyakorlatilag kész volt. Olyan értelemben, hogy nagy újdonságokat maga az, hogy hogyan kell főépítészkedni, mi a feladata egy főépítésznek, akkor már nem jelentett. Abban az időben újdonság volt ez országszerte, korábban csak megyei főépítészek voltak és korábban ők is állami alkalmazottak voltak. A tanácsi, később önkormányzati főépítész, egyfajta szakmai decentralizáció is volt és ezt bizony egymástól meg kellett tanulni. Mivel egy kicsit megcsapta az urbanisztika szele, 82-től 84-ig megint beiratkozott a Műegyetemre, és egy másoddiplomát szerzett várostervezés, városgazdaság szakon, ami megint tanulságos volt. Ezzel az elméleti tudással és kivitelező tapasztalatokkal és 10 év főépítészséggel, tanácsi gyakorlattal felvértezve úgy érezte, hogy készen áll arra, hogy egy komoly helyen főépítész legyen és Újpest egy komoly hely.

 

Az önkormányzatnak vannak önkormányzati feladatai és vannak igazgatási típusú feladatai. Az építési hatóság, a Műszaki Osztály a jegyző hatáskörét gyakorolják, hiszen a törvény szerint az építési hatóság a jegyző. A főépítész egy önkormányzati típusú embere a hivatalnak, aki – ha úgy tetszik, analóg módon – a polgármesternek a hatáskörét gyakorolja, a polgármesternek dolgozik a keze alá, vagy éppen annak az önkormányzati vezetőnek a keze alá dolgozik, akihez szervezetileg tartozik.

 

Vannak viták... Ha mindenben egyetértenének, akkor az egyikük fölösleges lenne, ahogy mondani szokták. Az a szép benne, hogy meg kell győzni egymást, de ez nem feltétlenül a hatalomról szól. A főépítésznek nagyon jól kell tudnia, hogy hol vannak a partvonalak azon a pályán, ha őneki labdáznia kell, vagy játszania kell azt a meccset, amit rá kiróttak. Persze voltak nagyon súlyos konfliktusok, de soha nem ment el a kenyértörésig – azt gondolja, hogy viták voltak inkább, nem konfliktusok. Súlyos viták voltak, nagyon sok mindenben nem értettek egyet, volt, amikor nagyon sok mindenben egyetértettek. Azt tanácsolja minden más főépítésznek is, hogy érezze meg, hol van az a határ, ameddig egy főépítésznek a szakmai tevékenysége terjed, mi az a pont, ameddig neki van kompetenciája. Az a jó főépítész, akinek nincsen semmiféle hatalma – ez verbális műfaj – tehát vagy meg tud győzni egy építtetőt, egy tervezőt, egy építtetőnek a szomszédját, ha egy vitás ügy van, egy bizottságot, egy képviselőt, vagy akár a polgármestert, vagy nem tudja meggyőzni. A polgármesternek és az önkormányzatnak van döntési kompetenciája, a főépítész pedig – ha úgy tetszik – egy tanácsadó, egy többé-kevésbé bizalmi tanácsadó. Mindig tudni kell, hogy hol van az a határ, amitől kezdve az ember nem lépi át, tehát nem szabad hatalmi tényezővé válni és nagyon vigyázni kell, hogy ne politikusnak tekintsék a főépítészt, hanem település-politikusnak, mert ez nagyon más.

 

Nem minden tekintetben értünk a bevásárlóközpontokkal kapcsolatban egyet. A bevásárlóközpontokat nem szereti, nem tartja jónak, de kétségtelen tény, hogy ezek léteznek és attól, hogy nem szereti őket, azok még vannak és a hatásukat akkor is kifejtik, ha nem akarja, hogy kifejtsék. A bevásárlóközpontoknak nagyon sok problémájuk van a kereskedelemmel, a gazdasággal kapcsolatosan.

 

A főépítész azért a településrendezésnek a gazdája házon belül és azért a bevásárlóközpontok számára a rendezési tervben a helyet biztosítani kell. Újpesten nincsenek olyan területek, amelyek bevásárlóközpont építésére alkalmas övezetbe lennének sorolva. Ez egy szempontból jó, mert egy bizonyos szempontból megvédte az újpesti hagyományos kereskedelmet, akár áruházi kereskedelmet, vagy kiskereskedelmet, de bizonyos szempontból nem jó, mert mivel Újpest ugyan ellenállt ennek, de az összes többi település körülötte nem, ezért Újpestet körbenőtték a bevásárlóközpontokkal és ezek a maguk romboló hatását bizonyos mértékig elvégezték. A piacot is érintették, bár kevésbé, mert annak most van egyfajta reneszánsza, de bizony a kereskedelmet igen, a két mozi tönkrement, mert a pláza mozik elszívták a nézőket. Külön kérdés, hogy néhány év, vagy néhány évtized múlva mi lesz a jövője ezeknek a várost megtagadó mini városoknak, amelyek befelé csinálnak mindazt, amit egy város kifelé csinál. Egy kifordított világ a bevásárlóközpont. Annak, hogy bevásárlóközpont nem épült Újpesten, építészeti szempontból mindenképpen van haszna, mert olyan léptéket hozott volna be, amely azt a települési szövetet, ami Újpestnek a belvárosára, de akár még a külső területére is jellemző, ezek a nagy giga-kockák szétfeszítették volna. Kétségtelen tény, hogy – miközben a romboló hatását részben el kellett viselni – a hasznából Újpest túlzottan sokat nem profitált. Ezt tudomásul vette, elfogadta azt a döntést, lehet bevásárlóközpontok nélkül is jó várost csinálni, vagy jó kerületet csinálni. Az más kérdés, hogy a kereskedelemnek is sokszínűnek kell lennie, mint ahogy mindennek sokszínűnek kell lennie és Újpestre éppen ez a sokszínűség jellemző. Nem igaz, hogy a sarki fűszeres bolt, vagy a lakótelepi ABC, vagy a kis cipőbolt és az illatszerbolt és a kis Ápisz, meg a bevásárlóközpont között nincs semmi, erre vannak próbálkozások Újpesten is van ilyen többfunkciós kereskedelem, de nem bevásárlóközpont. Az a fajta városi áruház, ami Újpesten van, mert hiszen az Állami, egy klasszikus áruház, nem úgy, mint mondjuk a Párizsi Nagyáruház az volt, vagy az Úttörő Áruház, nem, itt ez a köztes dolog hiányzik, tehát ez igazából városias, de mégiscsak a városszövetbe jól integrált kereskedelem hiányzik és sajnos azért hiányzik, mert nem éri el azt a léptéket, ahol nagyon gazdaságos, ahol azt a fajta gazdaságosságot meg lehetne valósítani, amit a bevásárlóközpontok megtesznek. Egy városszövetbe sokkal nehezebb egy ilyet kiszolgálni, parkoltatni, szállítani, rakodni – mert akár tetszik, akár nem, az építészet nem csak esztétikáról szól, hanem az működésről is szól.

 

Felelősséggel javaslatot kell tenni, véleményt kell adni – mérlegelnek, tervezőkkel együttműködnek, megrágják azokat a mondatokat, amiket kimondanak, de végül is dönteni az önkormányzat vezetésének, a polgármesternek, alpolgármestereknek, bizottságoknak, végső soron a képviselő testületnek kell.

 

Nagyon szép élmény volt... amikor az ember a sajátjaitól kap valamit, annak nagyon nagy értéke van és ezt hihetetlenül nagy megtiszteltetésnek érzi. Nem tudja, hogy miért kapta, valószínűleg azért, mert elég régóta csinálja és talán nem is rosszul. Az indoklásban az állt, hogy a több évtizedes főépítészi munkásságáért és az esetleges oppozíciót is biztonsággal vállaló munkásságáért kapta a kitüntetést. Az a tapasztalata, hogy bírálni, kritizálni döntéseket a partvonalon kívülről néha könnyű, ezt sokan megteszik felelősség nélkül. Belülről bírálni sokkal nehezebb és belülről felkészülten bírálni nyíltan, akár konfliktust is vállalva, de persze nem fejjel menni a falnak, ez adott esetben nehéz. Ezt meg kell tanulni, ez tempóérzék kérdése, meg viselkedés kérdése, modor kérdése, igyekezett jól viselkedni, és jól csinálni a munkáját.

 

A főépítésznek kell, hogy legyen értékrendje, legyen ízlése, arányérzéke viselkedésben és a mondataiban is – ettől olyan szép, hogy olyan változatos és nehéz ez a pálya.