Természetközeli építészet

Természetközeli építészet

 

Nakatani Norihito, a japán Waseda Egyetem építész karának oktatója, aki „Zöldbe gabalyodva” címmel tart előadást Magyarországon. A kortárs építészetről szól az előadás, arról, hogy a különböző környezeti problémákra milyen válaszokat ad a modern építészet.

 

Európában már a reneszánsz után „modern” építészetről beszélnek. A „modern” kor megnevezés Japánban azt az időszakot jelöli, amikor a nyugati kultúra integrálódott Japánban. Az európai „modern építészet” kifejezésnek Japánban a jelenkori építészet” kifejezés felel meg.

 

Japánban a XVI. századtól kezdve a külföldi utazók hatására megindult a nyugati kultúra beáramlása, majd a XVII. században Japán bezárkózott, csak szűk területen engedélyezte a külföldi kereskedelmet, egészen a XIX. századig. A japán ácsok magas technikai tudás birtokában voltak, és felhasználták a nyugati matematika eredményeit is. Ennek köszönhetően amikor a XIX. században megtörtént a tényleges nyitás, Japán már készen állt a befogadásra.

 

A japánok megkülönböztetik a belső és a külső teret, s van egy elválasztó-összekötő tér is. A japánok szeretik ebben a sem belső sem külső térben szeretik tölteni az idejüket. Ezeket a tereket nem is annyira az építészek hozzák létre, hanem a japán kultúra részeként léteznek. A japán építkezés hagyományai szerint a japán tető hosszan kilóg, s ez rányomja bélyegét a jelenkori japán építészetre is.

 

1964-ben az olimpia kapcsán jelentős építkezések zajlottak. Pekingben nem érződött, hogy az építkezések a kínai ősi építkezések nyomait viselték volna. Japánban az olimpia idején nem voltak olyan nagyszabású városfejlesztési tervek , mint Pekingben. A tokiói olimpia idején inkább utak, autópályák építése zajlott, nem annyira területek teljes felújítása, mint Pekingben. Az akkor épült utak, autópályák annyira modernek voltak, hogy pl. Tarkovszkij is felhasználta őket a Solaris c. filmjében.

 

A kultúra továbbvitele lehet öntudatlan vagy tudatos, a XX. század első felében az építészek tudatosan nyúltak vissza a régi kultúra elemeihez Japánban éppúgy, mint Magyarországon. Vannak azonban nem tudatosan továbbhagyományozott elemek, pl. a japán ember leveszi a cipőjét a házban. Ez a két réteg – a tudatosan és az öntudatlanul továbbvitt elemek – együtt részei a kultúrának.

 

100 éve tudatosult a japán építészekben a földrengésálló építészet szükségessége, azóta ez nemzeti kutatási irány. Az önkifejezés és a biztonság igénye néha ütközik, az építészek arra kényszerülnek, hogy a statikusok és a designerek párbeszédet folytassanak, de ennek gyümölcsként is csodálatos épületek születnek.

 

Mostani (első) magyarországi látogatása részben szakmai körút része, részben pedig személyes érdeklődése is vezéreli, hogy megismerje a közép-európai építészetet.