Sisa Béla A népi műemlékek őrzője Több konferenciát szervezett már a népi műemlékek tárgyban Szigligeten évente. Ezt nehéz volt megszervezni. A rendszerváltás után fellendülést várt a kultúra terén, azt remélte, hogy a megmaradt különlegességek védelem alá kerülnek. Nem így történt. A népi műemlék kifejezést már 1936-ban is használták, nem újabbkeletú kifejezés. Már akkor foglalkoztak a kérdéskörrel, a skanzenek létrehozásával. Itt, a Kárpát-medencében találkozott a mi keleti kultúránk a nyugati kultúrával, s ez egyedülálló jelenség, erre az Európai Unióban kifejezetten szükségünk lenne. 1991-ben újjászervezte a népi építészeti osztályt az Országos Műemlékvédelmi Hivatalban. Egy-két ember dolgozott ezen a területen korábban, de ezt felfejlesztette, 17 ember dolgozott az irányítása alatt: archívumot állítottak fel, járták a terepet. Ilyesmi Európában másutt nem létezett, ki is tüntették a munkájáért, majd a csapatot felszámolták. Őt megtartották, két évig ült egy szobában, később sikerült ismét dolgoznia: 10-12 teljes értékű műemlék-felújítást végzett el, de külső segítséget már nem kapott. Korábban a magántulajdonban lévő népi műemlék épületek kaptak kis pénzt kis karbantartásokra, festésre (10000 Ft-ot), ez is sokat számított ezeknek az épületeknek a felújításában. Ez is megszűnt, a pályázati rendszer ezt nem tudja pótolni... A népi műemlékekkel kapcsolatos minden tevékenység megszűnt. A népi műemlékek kérdésének megvitatására szánta a szigligeti konferenciát. Ezeknek az épületeknek a helyreállítása hiányzik, pedig ez komoly építészeti, statikai, néprajzi stb. feladatot jelent – egyszerre. Hollókő azért lett a világörökség része, mert az Országos Műemlékvédelmi Hivatal szakemberei tervezték meg és vezényelték le, végezték el a helyreállítási munkákat. Ez kifejezett építészszakmai tevékenység volt, sok, nagy és sok apró munka volt benne. Magánvállalkozóként is számos helyreállítási munkát végzett, szerte az országban. A népi műemlékek védelme gazdátlan jelenleg, a pályázatok nem jelentenek segítséget ennek megoldásában. Jelenleg 500 teljes értékű népi műemlékek van Magyarországon, ebből többedmagával enciklopédiát készít, ennek kb. 70%-a készen van, de támogatást nem kapnak. Ennek pedig kulturális, oktatási és idegenforgalmi jelentősége is van, amit számszerűsíteni is lehet. A népi műemlékek megmentésének több módja is van, pl. skanzenekben, múzeumokban. Új skanzenek már hosszú ideje nem épülnek.
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| CV_Sisa_Bela.doc | 22 KB |