Népi építészet avagy „Nyári felmérési gyakorlatokkal indult …”

 

A vályogot a magyar szabványok sem nagyon ismerik el építőanyagnak, aki vályogházat akar manapság építeni, annak meg kell ütköznie különböző hatósági előírásokkal. Ez azért érdekes, mert Magyarországon a hivatalos statisztika szerint ma is közel 700 ezer vályogépület áll. A vályog mindenkor alapvető anyaga volt a magyar népi építészetnek. Annak, hogy 1960 és 1970 között nagyon jelentős pusztulása történt a magyar népi épületeknek, pont az volt az oka, hogy a vályog, mint építőanyag nem időálló anyag, csak abban az esetben, ha rendszeresen gondozzák. Akkor olyan társadalmi viszonyok voltak, hogy ezeket nem lehetett korszerűsíteni, akkor a szegénységnek volt a jele, hogy valaki ilyen épületben lakik, és aki tehette, gyorsan elpusztította – sajnos. Holott ezek az egytraktusos épületek nagyon jól korszerűsíthetők, nagyon szép, praktikus lakásokat lehet kialakítani bennük – erre nagyon szép példák vannak. Lényegében, ha a belsőben talán nem is minden, de a külső formája, a tömege, az arányai, azok mind épen megmaradhatnak. Mostanában elég sokat beszélnek a vályogépítészetről és a nádról, amelyről kiderült, hogy biológiailag, meg hőtechnikailag nem is volt olyan nagyon haszontalan építőanyag.

 

Amikor kezdték elbontani ezeket a régi épületeket, az akkori előírások, szabályok, meg normák kedveztek ezeknek a megoldásoknak, meg akkor sajnos kezdtek megszűnni a különböző állattartási épületek, amiket szorosan, általában szervesen egybeépítettek ezekkel a házakkal. Ez akkor terjedt el és volt egy olyan szemlélet, hogy nem fontos, hogy szép legyen, csak egy téglával magasabb legyen, mint a szomszédé, vagy a párkánya kicsit hosszabb legyen, csicsásabb legyen, és ez volt a döntő tényező, ami nem szerencsés dolog. Ezért nagyon fontos lenne, hogy a még nagyon sokfelé meglevő és lappangó, nagyon értékes anyagot megmentsék; ehhez azonban szemléletváltásra lenne szükség.

 

Annak idején az Építésügyi Minisztérium elég komoly pénzeket áldozott a különböző falukutatásra, népi épületeknek a feltárására, fotózásra, felmérésre. Mint főépítésznek, elég komoly lehetősége volt rendelkezni bizonyos összegek fölött. Akkor sikerült többek között Fertőszéplak teljes központját népi építészeti szempontból felméretni és ugyanezt csinálta Fertőrákossal is. Ezt a munkáját dr. Varga László segítette, aki nemzetközi szinten is elismert néprajztudós volt. Ennek eredményeképpen azt a bizonyos fertőszéplaki épületet, ami most múzeum, sikerült megmenteni – ez komoly pozitívum volt. Volt még egy ilyen törekvés, ami sajnos csak félig sikerült, bár most is védve van, ez a Tápon levő – Győr melletti község – Hegysor utcának a házsora. Tiszta vályogépület az összes, abból még maradt 4-5 épület, de sajnos ott is elbontottak és hiába volt védve, a mai jogszabályok nemigen teszik lehetővé ezeknek az igazi megvédését. Ha nincs benne lakó, meg nincs, aki gondozza, ápolja, akkor egyszerűen összedől.

 

Pannonhalmára és Lébényre – ahol a középkori templomrom van a központban – ő szervezte meg az országos pályázatot; 60-70-en vették ki a dokumentációt és annyian be is adták a pályamunkát, tehát óriási siker volt és pontosan az lett volna a célja, hogy ezeken a nagyon jelentős helyeken a faluközpont megmaradjon. Az akkori tanácsi vezetők nem túl pozitívan álltak a témához és amikor arra került sor, hogy ehhez pénzt is biztosítsanak, akkor mindig kudarcot vallottak, ezért Magyarországon a pályázatoknak igen kis része valósult meg, végül ezekből sem lett semmi.

 

... Ezekre a településekre készült – kifejezetten a népi építészeti együttesre, tehát ami elsősorban a falunak a magja volt – egy nagyon komoly tanulmány, olyan célzattal, hogy ezek az épületek ne csak megmaradjanak, hanem minden egyes értékes épületre konkrét javaslatot, tervet készítettek, hogyan lehet korszerűsíteni, vendégházzá, vendéglővé, valami közösségi létesítménnyé alakítani – ezt le is dokumentálták, elkerült a minisztériumba, sőt akkor még az Országos Műemlék Felügyelőséghez... Ez nagyon sikeres tanulmány volt, de mire sor került volna rá, megint nem volt pénz, hogy ezt megvalósítsák.

 

A tájházak ügyében jelenleg annyi szerepe van, mint nyugdíjas építésznek, hogy Magyarország összes megyéjének a tájházát megpróbáljuk egy nagyon komoly kiadvány keretében összehozni. Ez a kiadvány már egyszer megjelent angol nyelven, talán 1981-ben, amikor meg akarták pályázni világörökség címen Magyarország összes tájházát. Ebből sajnos nem lett semmi, el sem küldték Párizsba. Ezt az anyagot, amiben egy rövid leírás volt és egy fénykép, szeretnék most kibővíteni sok színes fényképpel, alaprajzokkal, metszetekkel, kibővített szöveggel. Ebben vállaltak sokan munkát, ő Baranya megyét és Győr-Sopron megyét készítette el, az anyag készen van, de még nincs publikálva. Ezek csodálatos épületek, de rengeteg gond van velük, nem olyan egyszerű ezeket fenntartani, üzemeltetni. Nem elég az, hogy van egy tájház, sok olyan összetevője van, ami nem építészeti, hanem működtetési gondokból adódik. Sokszor más a tulajdonos és más a berendező. Nagyon szétszórt és nagyon heterogén anyag ez a tájház gyűjtemény, ami fantasztikus. Több, mint 250 tájház van Magyarországon, tehát helyben megőrzött, egykori értékes népi épület. E mellett még van ezer feletti számban egyéb népi épület. Az utóbbi időben teljesen megszűnt ennek a dotálása.