Bemutatkozik a BME Építész Kar TDK-ja

 

Az eltelt 40 év alatt szinte mindegyik tanszéken volt TDK-munkán. De ez azért van így, mert az építészet mindennel kapcsolatos, és ha valaki specialista akar lenni, akkor nagyon széles alapokról kell indulni.

 

Az Architectura Hungariae kapcsán: sokan ismerik már, internetes felületen jelenik meg. Az ötlet onnan jött, hogy a fiatal oktatók nagyon nehezen jutnak megnyilvánuláshoz, és amikor a tanszék digitális hátterét kiépítették, akkor egy pályázat kapcsán sikerült ezt a folyóiratot elindítani és éppen a napokban újul meg remélhetően a felületében. Nem csak a külsősök, nem csak a belsősök, hanem a fiatal TDK-s hallgatók anyagát is kiadják. Most is ott van, végig lehet olvasni, talán versenyképes némelyik más internetes felülettel is.

 

A TDK mintegy három éve minden napját kitölti, bár az első tudományos diákköri munkáját 40 évvel ezelőtt csinálta. Ez alatt a három év alatt nagyon kényelmes helyzetben volt, mert a TDK szinte tőle függetlenül is olyan mennyiségi és minőségi szintre jutott, hogy érdemes és érdekes ennek – úgymond – irányítója és vezetője lenni.

 

Úgy került ebbe bele, hogy az építészettörténet tanszék, nagyon „TDK-barát”, tehát olyan témákkal foglalkozik, amelyek nagyon könnyen tudományos diákköri dolgozatok forrásai lehetnek, ezért a tanszék mindig nagyon sok TDK-st „termelt ki” és a Kar bölcs meglátással úgy érezte, hogy ha lehet, akkor a kari TDK irányítása onnan jöjjön, ahol sok TDK-s terem. Így került ebbe a pozícióba azért, mert az elődje a tanszék vezetője lett; ez tehát egy folyamat.

 

A diákköri konferencián valamikor csak építészettörténeti szekció működött, de változott a helyzet, ma egészen más a szituáció. Ma a tanszékek próbálkoznak – remélem sikerül ebbe az irányba mozdítani – önálló tudományként megjelenni a TDK-ban és különösen az utóbbi néhány évben megjelent a művészeti, képzőművészeti szekció is, ami természeténél fogva nagyon sok hallgatót hoz. Megnézve a jelentkezők vagy a résztvevők létszámát, láthat, hogy az utóbbi 3-4 évben megugrott a részvétel és különösen a művészeti szekciók hozzák ennek a mennyiségi, minőségi hátterét. Ez különlegesség a Műszaki Egyetemen belül: tudvalevő, hogy az építészet maga is furcsán néz ki az egyetemen belül, pláne a nagy-nagy tudományos diákköri halmazban egy művészeti ágazatot vizsgálva. Ennek örvendetes a hatása és ez nem automatizmus, ez nagyon is személyfüggő. Azok a szekcióvezetők, akik vállalják tanszékenként ennek a mozgatását, irányítását, nagyon nagy szerepet játszanak. Pl. ki lehet mutatni azt, hogy amikor egy szekcióvezető a PhD-dolgozatával van elfoglalva, akkor nem ér rá a hallgatókkal foglalkozni és a 16 részvételből 4 lesz abban az évben, és amikor ráér foglalkozni, akkor ismét 16-20 főre emelkedik a létszám. Tehát nagyon fontos, hogy az illető tanszék azt az embert megnevezze, kinevelje, aki a tanszék TDK-ját mozgatja. Egy eléggé sokfajta tudományággal működő, de egységesen építészkari TDK-ról van szó.

 

Az ember hallgató korában mindenképpen építész akar lenni és folyamatosan pályázatokon vesz részt stb. – a Rajzi Tanszéket azért választotta, mert elég szabad felfogás volt abban az időben, ez 71-72 körül volt, akkor az Építészettörténeti és a Rajzi Tanszék volt az, ami kicsit levegőt adott a gondolatoknak. Gáborjáni Szabó Péternek volt a tanítványa és ő segítségével nyerte meg azt a bizonyos országos pályázatot, ami végül is az építészettörténetre elvezette.

 

A TDK-nak sokszintű eredménye van; érdekelt a Kar benne, mert van tudományos diákköri tevékenység, de érdekeltek a tanszékek is, de leginkább a hallgató érdekelt benne azért, mert van egy olyan önálló munkája és megmérettetése, amelyik olyan minősítést kap, ami hosszú távon tudja őt orientálni, főleg, ha Országos Tudományos Diákkörre kerül, akkor országos viszonylatban is minősítést kap. Ez egy fiatal szakembernek nagyon fontos, hogy végül is elindítsa őt azon a pályán, ahová való. Ha nem lenne TDK, akkor a hallgatók akár rossz pályát is befuthatnának – ezért pozitív értelmű a hallgató szempontjából, ha valaki TDK-munkát végez.

 

Kb. háromszorosára nőtt a hallgatói létszám az utóbbi években és ez a minőségi oktatásnak a kritikáját felvetheti. A TDK pontosan erre való, hogy összegyűjtse azokat a hallgatókat, akik számára az ún. tömegoktatás minőségi értelemmel bír – erre szolgál a TDK. Amikor sikerül mester-tanítványi kapcsolatba kerülni valakivel, ez egy elhivatottság az oktató részéről és egy lehetőség a hallgató részéről is, hogy közvetlenül minőséget kapjon. Van olyan kimutatás, hogy 50-60, esetleg 100 hallgatót képzett egy bizonyos oktató.

 

Amikor a tanszékre került, még kezdő „gyerek” volt, és Major professzornak a zsenialitása abban állt, hogy bevont mindenkit a tanszék dolgozói részéről is. Ő akkor végezte a kart és a sok-sok tudós kollega mellett ő foglalkozott a gyakorlati címszavakkal – ennyi az egész, de sokkal nagyobb emberek vannak még ott, mintsem hogy közéjük tartozónak érezze magam.

Az Építész Kar, de a tanszékük is abban specialista, hogy a sok-sok hallgatót úgy kezelje, hogy a hallgatók javára közvetlenül találkozzanak a műemlék épületekkel, tehát felmérjék azokat és – de majdnem ennyi az ipari kapcsolatnak a jelentős része is, hiszen ők sem csak az oktatásból élnek, hanem ún. ipari megbízásokból is. Ez manapság egyre kevesebb, régen sokkal több volt, városokat mértek fel és a hallgatók százai az ország nagy városaiban – jól megszervezve – mérték fel a műemlék épületeket. Ma már kevesebbről van szó, de most is elég jelentős az ilyen jellegű tevékenység.