Felhasználói név: Jelszó: Elfelejtett jelszó | Felhasználó létrehozása

Az év kiemelkedő fiatal építésze

2008/12/30 11:30
2008/12/30 12:00
Európa/Budapest
Vendég: 
Dajka Péter - építész
Időtartam: 
14perc
Dajka Péter - építész

Dajka Péter

  Az év kiemelkedő fiatal építésze   A családi legenda szerint ugyan előbb sportriporter akart lenni, de a nagymama hatására inkább az építész pálya irányába indult el. Fehérgyarmaton járt középiskolába, jól rajzolt, jó volt a kézügyessége, a tanulással sosem volt baja, humán és reál irányban is jó volt és az építész szakma ezeket a tudományokat összefogja.   Kutatási témájának címe „A középületek belső tereinek pszichológiai összefüggései”. Akkor derült ki, hogy mibe vágta a fejszéjét, amikor elkezdett ebben a témában kutatni és rájött, hogy egy óceánba tette bele a lábujját”.   Az építész irodájuk fő profilja az irodatervezés. Még a diploma megszerzése előtt került az irodába és olyan jó volt az együttműködés, hogy most már társtulajdonos az irodában. Pull Antal a másik tulajdonos, nagyon sokat köszönhet neki, szakmailag és emberileg egyaránt.   Magyarországon – sajnos – „homlokzat-fetisizmus” van, vagyis az építészek nem veszik azt a fáradtságot, hogy egy más építész által tervezett épületet olyan mélységben nézzenek meg, ahogy ezt általában egy építész tervezni szokta, nem nézik meg a szorosabb összefüggéseket. Ha már élőben látja valaki, az egy szerencsésebb dolog, de hát a média világában peregnek a képek és ezek a képek inkább a külsőről szólnak. Ha már egy homlokzat jól néz ki, akkor azt mondják rá az építészek, hogy az egy jó ház, holott egy építész, de egy laikus számára is egy ház sokkal többről szól.   A ház belülről kifelé építkezik, tehát olyan organizmus, amit nem lehet szétdarabolni. Ezt szerencsés esetben tanítják az iskolákban, a felsőoktatásban, sajnos középiskolában még kevésbé, de ez egy másik téma, a magyar társadalomnak a vizuális oktatása.   Az irodájukban az a szokás a mai napig, hogy a tervezés papíron folyik és a feldolgozás zajlik számítógéppel, illetve azt a segítséget adja a számítógép, hogy az ember saját magát tudja ellenőrizni.   Úgy érzi, most már azért elmondhatja, hogy építész – ezt végzés után még nem merte állítani – és úgy ment el Pull Antal építész irodájába dolgozni, hogy azt gondolta, öt éven keresztül csak vonalakat fog húzogatni – mármint feldolgozás és nem tervezés szintjén. A tervezés fázisa szerencsére hamarabb bekövetkezett, elég rendesen bedobta Pull Antal a mélyvízbe, a MOM park tervezésekor, amikor a külföldi beruházóval, külföldi szaktervezőkkel kellett együttműködni.   Szerencsések, mert azóta is dolgoztak külföldi építészekkel, jelen pillanatban a Balettintézet újra áll, de ott egy neves portugál építésszel dolgoztak együtt, akinek több neves épülete van Európa-szerte. Úgy látja, nem arról van szó, hogy többet tudnának a szakmáról, mint a magyar építészek, inkább arról van szó, hogy jobb a menedzselésük, a társadalom részéről jobban elfogadottak az építészek. Ezt leginkább Hollandiában lehet látni, ahol az emberek büszkék az építészeikre. Itt jó esetben talán két-három országosan ismert építész nevét tudnák említeni, ha valakit megállítanának az utcán.   Az építész szakmánál maradva: azt gondolja, hogy úgy tudnának jobban érvényesülni, ha az építész szakmán belül is látszó széthúzás megszűnne. Jó lenne, ha az építészek össze tudnának fogni, igazából így lehetne érvényesülni, mert ugyanúgy, ahogy egy válásnál is két emberen múlik a dolog, az építészek is panaszkodhatnak a társadalomra, de azért nekik kellene az első lépést megtenni abba az irányba, hogy az építész társadalom elfogadottsága jobb legyen.  
CsatolmányMéret
CV_Dajka_Peter.doc40.5 KB
Értékelésem: Nincs. Értékelés: 5 (1 vote)
A videó lejátszása új ablakban.

Hasonló témájú anyagaink...

Kertépítés

2009/02/25 15:30
Európa/Budapest
Vendég: 
Pirk Ambrus - táj- és kertépítész mérnök
Időtartam: 
18perc
Pirk Ambrus - táj- és kertépítész mérnök

A szülői környezet is befolyásolta a pályaválasztását, a Kertészeti Egyetem kiválasztásában még a Feneketlen-tónak is szerepe volt... A kertépítészeti szak választása után jutott el a jelenlegi pályára.

Építészet és család – építészet és barátság

2009/02/25 15:00
Európa/Budapest
Vendég: 
Vadász Bence - Ybl díjas építész
Időtartam: 
23perc
Vadász Bence - Ybl díjas építész

Több generáció óta foglalkozik építészettel a család. A családi légkör is befolyásolja a fiatalabbak szemléletmódját, tudását – nem technikai-tárgyi vonatkozásban, hanem érzelmileg.

JELEK – a MAAK Design csoport kiállítása

2009/02/25 14:30
2009/02/25 15:00
Európa/Budapest
Vendég: 
Hajas Ági - építész-képzőművész, Boltresz Attila - fotográfus
Időtartam: 
11perc
Hajas Ági - építész-képzőművész, Boltresz Attila - fotográfus

A kiállítás funkcionális belsőépítészeti alkotásait a wabi-sabi filozófiája ihlette. Erről az irányzatról ma még keveset tudnak Magyarországon, ez japán filozófiai irányzat, a lényege a valóság, a természet szeretete a maga törékeny, múlandó mivoltában. Felhívja a figyelmet arra, hogy a természet apró elváltozásai is szerethetők. Nem kijavítani, hanem elfogadni kell. A hiba csupán szemléletmód kérdése.

Jövőkép a tájépítész szemével

2009/02/25 14:00
2009/02/25 14:30
Európa/Budapest
Vendég: 
Szabó Gábor - vezető tervező, TÉR-TEAM Kft.
Időtartam: 
13perc
Szabó Gábor - vezető tervező, TÉR-TEAM Kft.

A nagymarosi vízlépcső elmaradása után a tájépítészeti kérdések nyitva maradtak, ez egy, az 1930-as években kezdődött, és napjainkig tartó szövevényes építészeti-társadalmi történet. A Bős-Nagymarosi vízlépcső-rendszer nagymarosi részének elmaradása után néhány vízvédelmi elem azonban megvalósult. Ennek a kiemelkedően értékes tájnak a védelme különleges feladat. A táj védelme nagyon nehéz. Hasonló helyzet van Ausztriában (Melk környékén) – még ha az összehasonlítás nehéz is –, ott a történet mutat némi hasonlóságot a dunakanyarbeli történéssel.

A FUT kérdez – Z. Halmágyi Judit válaszol

2009/02/24 12:00
2009/02/24 13:00
Európa/Budapest
Vendég: 
Z. Halmágyi Judit - építész
Időtartam: 
22perc
Z. Halmágyi Judit - építész

Kicsit talál szokatlan az építészet, a városépítészet megkülönböztetése, gyakran ezt két külön szakmának tekintik. Z. Halmágyi Judit praktizáló építészként kapcsolódott bele a városépítészetbe, a főváros városfejlesztési és városképvédelmi bizottságában is ténykedik. Főleg uniós projektek előkésztésében dolgozik. Nem választható külön a két szakma, ugyanaz a filozófiája: nagy léptékben és kicsiben is igaz, inkább a szakmai-etikai megközelítésmód eltérő.