Kévés György
Kossuth- és Prima-díjas építész Gondolatok az építészképzésről A jelenlegi válságban nehéz idők várnak az építészetre, de az építészet válsága már 100 éve elkezdődött. Az első világháború, majd a ’45 után időszak gyenge minőségű építészete ezt jelzi. Az alapokról kell új magyar építészetet létrehozni, benne a szakma minden szegmensét. Ez nehéz feladat, a modern építészet is utat tévesztett, itthon és külföldön is. Ez távol esik az igazi ipartól, a szakmától, szemben a nagy elődök szakmai szellemével. Ma a Műegyetem nem alkalmas ilyen képzésre, teljesen át kellene alakítani az építészképzést. Olyan új, vállalkozó szellemű építész-építőművész generáció kellene, ami mindenhez ért. A szakma darabokra hullott, ami együtt járt a társadalmi elismertség lecsökkenésével. Csak a gazdag építészek engedhetnék meg maguknak, hogy „teljes” művet hozzanak létre. A Műegyetem bűne, hogy nem is kísérli meg, hogy olyan szakemberek képezzen, akik az építészet teljességével rendelkeznek. A Műegyetem épülete a metróépítés miatt süllyed; ez része annak, hogy maga az egész metróépítési folyamat el van hibázva. Ez is visszavezethető az oktatási színvonal hanyatlására, az új professzori réteg pedig most nehezen alakul ki: például 20 éve nincs az építőiparnak valódi érdekképviselete, ez felháborító. A társadalmi elismertség növekedéséhez a Kamara szerepének változására is szükség lenne, a Magyar Építész Kamara semmit nem tesz a szakma érdekében, csak pénzbehajtó. A kötelező kamarai tagság (ami más szakmákban nincs), egy szűk réteget juttatott hatalomra, olyanokat, akik a szakma perifériáján mozognak. Ellenpólusa lehet pl. az Építészek, Mérnökök, Képzőművészek Egyesülete. A videó lejátszása új ablakban.