Felhasználói név: Jelszó: Elfelejtett jelszó | Felhasználó létrehozása

Építész diáktalálkozó

Nemzetközi díjat nyert két magyar építészhallgató munkája.



Az EASA (European Architecture Student Assembly) Európa legnagyobb építészhallgató szervezete, amelyet 1981-ben alapítottak, idén olyan könnyűszerkezetes iskolaépület megtervezésére hirdetett pályázatot, , amely képes befogadni legalább 6 főt (tanulókat és egy tanárt). A pavilon maximum 10 * 2,4 * 2,8 méter méretű lehetett és biztosítani kellett, hogy könnyen lehessen szállítani a különböző helyszínek között.

A szervezet évente szervez találkozókat, az ideit Írországban tartották, s ebből az alkalomból a nyertes pályaműveket fel is építették.

A zsűri mintegy félszáz kitűnő színvonalú pályamű közül választotta ki a nyerteseket.

A fődíjat
Gustav Backström és Anders Malmberg (Svédország) nyerte.

A „Legötletesebb” kategóriában
Jennifer Ramirez (USA) munkája lett az első.

A „Legpraktikusabb” kategóriában

  • Bartha András Márk és Komlósi Bence (Magyarország) kapta a trófeát.

(Pályamunkájuk a http://www.easa008.ie/files/competition/6304.pdf címen található.)
Munkájukban három fő szempontot kívántak érvényesíteni:

  • a környezettudatos építészet eddigi eredményeinek felhasználása
  • a könnyszerkezetes konstrukció alkalmassága a folyamatos helyváltoztatásra, illetve az ebből fakadó lehetőségek kiaknázása
  • a „tanterem” segítse a diákok tanulási folyamatát.


A zsűri külön dicséretben részesítette:

  • Linus Godet és Nikolaj Friis (Svájc), ill.
  • Jorge Ldea (Venezuela) pályaművét.
Értékelésem: Nincs. Értékelés: 5 (1 vote)