Minden körülmény a passzív házaknak kedvez: gázvita, jogszabályi változások, magas költségek – és a gazdag rendezvénykínálat.
A passzív ház olyan épület, amelyben a kényelmes hőmérsékletet biztosítása (ISO 7730) megoldható kizárólag a levegő frissen tartásához megmozgatott légtömeg utánfűtésével vagy utánhűtésével, további levegő visszaforgatása nélkül. A passzívházak kiemelkedő hőszigetelésüknek köszönhetően nem igényelnek hagyományos fűtési rendszert.
A kívánt hőmérséklet eléréséhez szükséges viszonylag alacsony hőmennyiséget főleg a napsugárzásból, illetve az épületben tartózkodó személyek és műszaki berendezések által kisugárzott hőből fedezik.
Passzív ház lehet lakóház, irodaépület, iskola vagy régebbi, de megfelelően felújított épület is.
A hazai klimatikus viszonyok között a szakértői becslések a fűtési költségek kb. 80%-os csökkentését tartják elérhetőnek a ház passzívvá alakításával. Ehhez azonban jelentős beruházásokra van szükség: külső hőszigetelés, speciális ablakok, a szellőztetés hővisszanyeréssel történő kombinálása. A munkálatok kellemes mellékhatása: egyben a zajszigetelés is javul.
Az érdeklődés élénkülését jelzi, hogy februárban két rendezvényt is tartanak ebben a témakörben.
Február 5-én tartják a Passzívházak és Energiahatékony Épületek Szakmai Konferenciát.
Helyszín: Francia Intézet, Budapest I. kerület, Fő u. 17.
Bővebb információk itt találhatók.
Február 12-én rendezik a II. Magyar Passzívház Konferenciát.
Helyszín: Syma Sport- és Rendezvénycsarnok.
Bővebb információk itt találhatók.
Mindkét rendezvényhez kísérő események is kapcsolódnak:
Február 6-án épületlátogatás keretében ismerkedhetnek meg az érdeklődők egy passzívházként korszerűsített dunaújvárosi panelházzal, valamint egy zéró szén-dioxid kibocsátású irodaépülettel.
A február 12-i konferencia résztvevői díjmentesen tekinthetik meg a TFH+E szakkiállítást.