A stadiont bővítik, ez biztos; hogy kinek a tervei alapján, az még bizonytalan.
A Roland Garros stadion megnagyobbítására kiírt pályázaton négy versenymű maradt „állva”; ezek mindegyike a környezetvédelmi szempontok bevonásával törekszik a stadion bővítésére.
A négy tovább versenyző munka szerzői: Paul Andreu, Marc Mimram, Renzo Piano és Christian de Portzamparc. A feladatuk az, hogy részletes javaslatot tegyek a stadion bővítésére. A zsűri (melynek tagja volt a Francia Teniszszövetség elnöke, valamint a párizsi önkormányzat városfejlesztésért felelős alpolgármestere is) nagyra értékelte a pályázók törekvését a városi és a környezetvédelmi szempontok összehangolására. A bővítésnek a Roland Garrostól kb. 500 méterre lévő Hébert stadion területén kell megvalósulnia. A Francia Teniszszövetség szeretné, ha egy új központi pálya épülne itt, nyitható tetővel, 15 000 néző számára, valamint két kisebb, fedett pálya, 2500, illetve 1000 férőhellyel. Az alapvető cél a Garrosban rendezett teniszrangadók nemzetközi versenyképességének növelése.
(Az első francia teniszbajnokságot 1891-ben rendezték, a verseny 1925 óta nemzetközi, a stadion a 20-as évek végén épült. Névadója az első francia, aki átrepülte a Földközi-tengert, az I. világháború egyik hőse.)
Stadionépítést náéunk is terveznek: tekintse meg kapcsolódó anyagunkat a leendő FTC-stadionról.