2008-ban elkezdődött az Európai Parlament és a Tanács rendeletének kidolgozása az építési termékek forgalmazására vonatkozó harmonizált feltételek megállapításáról.
A tervezett új jogszabály (amely közvetlenül hatályos lenne az Unió országaiban, magyar jogszabály megalkotása nélkül) a korábban indított jogszabály-egyszerűsítési program része lesz.
Az új megközelítés nem a legmegfelelőbb jogalkotási technika az építési termékek szabad forgalmának és használatának biztosítására. A rendeletjavaslat azonban az olyan területeken, mint a harmadik félként a termékek bejelentett teljesítményének igazolását végző, vagy piacfelügyeleti rendelkezéseket végrehajtó szervek bejelentésének kritériumai, az áruk belső piacáról szóló csomagban meghatározott új jogi keretet követi. Ebben az összefüggésben a rendeletjavaslatban meghatározott CE-jelölés jelentése az építési termékek esetében egyedi: azt igazolja, hogy a terméket kísérő információkat a rendeletjavaslatnak megfelelően szerezték, tehát azok pontosnak és megbízhatónak tekintendők.
A rendelet célja nem az, hogy meghatározza a termékek biztonságát, hanem hogy biztosítsa, hogy teljesítményükkel kapcsolatban csak megbízható információkat közölnek. Ezt egy közös műszaki nyelv megteremtésével éri el, amelyet a gyártók a termékek forgalomba hozatala során, a hatóságok pedig az építményekkel szemben támasztott azon műszaki követelmények meghatározása során használnak, amelyek közvetve vagy közvetlenül befolyásolják, hogy bizonyos építményekhez milyen termékeket alkalmazzanak.
E közös műszaki nyelv leírását a rendeletben kidolgozott harmonizált műszaki specifikációk (harmonizált európai szabványok (hEN) és európai értékelési dokumentumok (European Assessment Documents – EAD)) tartalmazzák.
A harmonizált műszaki előírások közös műszaki nyelve lesz az az eszköz, amellyel az építési termékek elvárt jellemzőit le lehet írni és értékelni lehet; e nyelv használatának köszönhetően a nemzeti hatóságok el tudják végezni a szóban forgó termékeken az összes szükséges vizsgálatot, az építők pedig a termékeket a legmegfelelőbb és leghatékonyabb módon tudják majd használni. Amikor a tagállamok hatóságai meghatározzák, illetve a gyártók leírják a termékek teljesítményét, ezt a közös műszaki nyelvet fogják használni.
A jogszabály-tervezet jelenleg a Tanács asztalán fekszik, várhatóan 2009-ben születik meg sorsáról a döntés.