A fertődi kastélypark felújítása
A Műemlékek Nemzeti Gondnoksága kétmillió forint pályázati támogatást nyert a fertődi Esterházy-kastély parkjának felújításához. A kastély körül 174 hektáros parkerdő várja a látogatókat: ezeken a sétautakon évente több mint 100000 látogató sétál. A projekt során 1494 méter hosszú, 5660 négyzetméter sétaút újul meg, valamint 10 darab kőpad kerül kihelyezésre. A munkálatok után a sétautak egész évben járhatóak lesznek. A fejlesztésnek köszönhetően jelentősen megnő a parkerdő turisztikai vonzereje, elérhetősége, használhatósága. Elindulhatnak a vezetett túrák, erdei élményséták.
A kastély parkjának fénykora Esterházy „Fényes” Miklós herceg idejében volt. Ekkor a kastély két oldalán lévő hercegi és a hercegnéi lakosztályhoz szobrokkal és kővázákkal díszített kamarakertek kapcsolódtak. A kaviccsal felszórt díszudvart szökőkutak díszítették. A 300 hektáros parkban szobrok, szökőkutak, vízesések, mitológiai istenekről elnevezett mulatóházak és kínai pagoda szolgálták a szertelen rokokó pompát.
A kertkompozíció struktúráját a kastély fókuszából kiinduló három sugárirányú látványtengely szabja meg, amelyek a nyitott barokk díszkert mögött a nagy kiterjedésű mulatóerdőben, fácánosban és vadaskertben folytatódnak.
A munkálatok 2009 tavaszára fejeződnek be, így Joseph Haydn halálának 250. évfordulóján a Haydn-emlékévben világ számos tájáról érkező vendégek már élvezhetik az öreg fasorok alatt megújult sétautak által kínált pihenést.
Aki azonban még idén akarja a fertődi kastélyt meglátogatni, annak a december 6-i Miklós-napi ünnepség kínálhat erre alkalmat.
Bővebben a kastélyról.