2009. szeptember 16-án dr. Hargitai János, a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke; dr. Gábriel Róbert, a Pécsi Tudományegyetem rektora; dr. Páva Zsolt, Pécs város polgármestere; dr. Suchman Tamás, kiemelt fejlesztésekért felelős kormánybiztos; Márton György, a DDRFÜ Kft. ügyvezető igazgatója; dr. Tóth Bertalan, Pécs város korábbi alpolgármestere és dr. Csáktornyai Gyula, a Gropius Zrt. elnök-vezérigazgatója ünnepélyes körülmények között letették a Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont alapkövét. Az 5,5 milliárd forintos beruházás átadását a kivitelező 2010 júniusára vállalta.
A projekt célja egy több mint 13 000 m2-es, korszerű, a mai felhasználói igényeknek megfelelő regionális könyvtár és tudásközpont felépítése, amely az európai uniós szakmai követelményeknek megfelelően a város és a régió lakosságának információs és dokumentumigényét szolgálja, valamint alkalmas közösségi, kulturális és szabadidős programok befogadására is. A megvalósuló új könyvtárat épületi adottságai és korszerű felszereltsége alkalmassá teszik a lakosság eddiginél szélesebb körének kiszolgálására. Ez a projekt az Európai Unió társfinanszírozásában, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósul meg. A támogatás összege 4 624 731 887 forint. A beruházás önerejét 53%-ban a Baranya Megyei Önkormányzat, 30%-ban a Pécsi Tudományegyetem, 16%-ban Pécs Megyei Jogú Város és 1%-ban a Pécs2010 Kft. biztosítja.
Az új intézmény integrálni fogja a város három jelentős könyvtárát: a Pécsi Városi Könyvtárat, a Csorba Győző Megyei Könyvtárat és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Központi Könyvtárát; továbbá magába foglalja majd a PTE Állam- és Jogtudományi Karának, illetve Közgazdaságtudományi Karának könyvtárait is. A könyvtárakat a pinceszinti tömörraktár szolgálja majd ki. A szabadpolcos terek, az olvasóterek, a folyóirat olvasók és a tanulóhelyek az épület 1-3. emeletein, a zenei könyvtár a 4. emeleten várja a látogatókat a jövőben.
Az előbbiek mellett két, egyenként 200 fős előadóterem is helyet kap az épületben, amelyeket a PTE Állam- és Jogtudományi, valamint Közgazdaságtudományi Kara fog használni, de összenyithatóságuk miatt nagyobb rendezvények befogadására is alkalmassá teszik az épületet. Ezen felül egy 150 fő befogadására képes konferenciaterem is szolgálja az egyetemi és könyvtári igényeket. A tudásközpont-funkciót további számos kutatószoba, internetes munkaállomás és egyetemi kutatóközpont erősíti.
A kicsiket a legfelső szinti tetőkerthez kapcsolódó gyerekkönyvtár és játszószoba várja majd. A közösségi funkciókat a fogadótér-fórum, a könyvesbolt, a kiállítótér és a kávézó-étterem jelenítik meg. Az épület eszmei központja a földszintről nyíló úgynevezett Kaptár lesz.
A Tudásközpont megközelíthetősége
Az új intézmény Pécs történelmi belvárosának keleti határán épül meg, amelyet északról az Universitas utca, nyugatról a Sport utca, keletről az UNIV kollégium, délről pedig a Pécs – Mohács vasútvonal határol.
Az épület gépjárművel való megközelítése érdekében egy új, úgynevezett déli feltáró út épül a Sport utcától a vasúttal párhuzamosan. A megnövekedő forgalom szükségessé teszi a Sport utca és a kapcsolódó csomópont átépítését, hogy a terület több irányból is kényelmesen megközelíthető legyen.
A kivitelezés alatt a Sport utcában, az Universitas utcában és a Zsolnay úton kell számítani megnövekedett teherforgalomra vagy időszakos forgalomkorlátozásra. Az épületet a lehető legtávolabb helyezzük el mind a vasúttól, mind a Sport utca zajos forgalmától. Az épület mögött egy 261 férőhelyes felszíni parkolót alakítanak ki, amelyből 6 mozgássérült férőhely, 6 pedig autóbusz-parkolóhely lesz. Az intézmény körül, a tervezési terület be nem épített részén fás liget díszíti majd a környezetet.
Előzmények
A Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont építészeti tervpályázata 2007 áprilisában zárult le, a nyertes pályaművet a budapesti Török és Balázs Építész Iroda Kft. készítette el. A tervezők által elkészített engedélyezési tervdokumentáció alapján lefolytatott engedélyezési eljárás eredményeként Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008. szeptember 25-én jogerőre emelkedett építési engedéllyel rendelkezik.
A terület régészeti próbaásatása 2008. július 10-én zárult le, az európai uniós pályázati dokumentáció benyújtása 2008. június 30-án történt meg. A projektet a közreműködő szervezet 2008. augusztus 6-án fogadta be. A támogatási szerződést 2008. december 19-én, majd a Gropius Zrt.-vel kötött vállalkozási szerződést – a kivitelezési közbeszerzési eljárást követően - 2009. 07. 29-én írták alá az érintett felek. A munkaterület átadása 2009. 08. 07-én történt meg; a szerződésben vállaltak értelmében a kivitelezés határideje 2010. 06. 23.