Felhasználói név: Jelszó: Elfelejtett jelszó | Felhasználó létrehozása

Válasz a hozzászólásra

Alexandria a víz alól nézve

Ahogy a művész elképzeli a víz alatti múzeumot (Jacques Rougerie Architect)

Az elsüllyedt világ csodálóinak múzeuma

A historikus kalandorfilmek (talán egyetlen) haszna, hogy a figyelem azokra a régészeti és történelmi emlékekre irányul, amelyeket „elvesztettünk”. És amelyeket talán visszanyerhetünk – például egy olyan tervvel, amit a párizsi Jacques Rougerie építésziroda készített el (még 2005-ben), s amiről a Guardian most február 20-án közölt ismertetést.

A tervezett építmény célja a víz alá került alexandriai csodák megismerhetővé tétele – például Kleopátra palotája. Az 1994-ben kezdődött feltárások során már sok kincset felszínre hoztak, de a lényeg, az épített emlékek, a víz alatt maradnak, mint Kleopátra hajdani csodálatos palotája.

Az egyiptomi kormány már 2005-ben megrendelt tanulmányokat a hozzáférhetővé tételre. A nyertes a Jacques Rougerie iroda lett, s a tervek arról szólnak, hogy átlátszó csőalagút vezetné le a látogatókat a víz alá, ahol megcsodálhatnák a romokat.

A részletes megvalósíthatósági tanulmány márciusban készül majd el, s az építkezést 2010-ben kezdik meg (és talán 2012-ben fejezik be). Várható költség: 140 M USD. Külön speciális megoldásokra lesz szükség a tengeráramlatoknak, a korróziónak ellenálló szerkezet elkészítéséhez.

A projektet részletesebben ismerteti a Guardian cikke.

És még részletesebben olvashat róla a tervező honlapján.

Értékelésem: Nincs. Értékelés: 4 (1 vote)

Válasz

  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • Engedélyezett HTML elemek: <br /> <p> </p>
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.