Egyre több ember hétköznapjainak eleme, hogy itt is lakik, meg ott is lakik.
Itt lakni vagy ott lakni – van, amikor az ember szabad akaratából dönt, van, amikor kényszer szüli a helyzetet. Gondoljunk csak a hétvégi ingázó esetére vagy éppen a globális játéktéren szereplő menedzserre, vagy éppen arra, aki folyamatosan kempingezik valahol. Ezt a sokfelé-tartózkodást még viszonylag kevéssé kutatták, s ma még csak kevesen vannak tudatában annak, hogy ennek milyen tér- és várostervezési vonatkozásai vannak.
A helyzet azonban változóban van: részben azért is, mert a többhelyszínű életmód jelenlegi formái új társadalmi mozgásformákat is jeleznek, s ezzel lehetővé teszik a társadalmi helykialakítások új mintáinak megalkotását.
Egy 2007-ben tartott nemzetközi konferencia már lehetőséget adott az ezzel kapcsolatos első véleménycserékre. Az „Informationen zur Raumentwicklung” (Információk a térfejlődésről) most megjelent száma elsőként kísérli meg, hogy tucatnyi tanulmány szerzőjének szempontjait bemutatva rendszerezze a kérdéskör kutatási szempontjait – földrajzi és demográfiai szempontból egyaránt.
A kötetben szereplő cikkek:
- Gabriele Sturm, Christine Weiske: Einführung
- Peter Weichhart: Multilokalität - Konzepte, Theoriebezüge und Forschungsfragen
- Gabriele Sturm, Katrin Meyer: Was können Melderegister deutscher Großstädte zur Analyse residenzieller Multilokalität beitragen?
- Darja Reuschke: Raum-zeitliche Muster und Bedingungen beruflich motivierter multilokaler Haushaltsstrukturen
- Norbert Huchler, Nicole Dietrich, Ingo Matuschek: Multilokale Arrangements im Luftverkehr. Voraussetzungen, Bedingungen und Folgen multilokalen Arbeitens und Wohnens
- Michaela Schier: Räumliche Entgrenzung von Arbeit und Familie. Die Herstellung von Familie unter Bedingungen von Multilokalität
- Christine Weiske, Knut Petzold, Diana Zierold: Multilokale Haushaltstypen. Bericht aus dem DFG-Projekt "Neue multilokale Haushaltstypen" (2006-2008)
- Nicola Hilti: Multilokales Wohnen: Bewegungen und Verortungen
- Cédric Duchêne-Lacroix: Mit Abwesenheit umgehen. Kontinuität und Verankerung einer transnationalen Lebensführung jenseits territorialer Abgrenzungen
- Johanna Rolshoven, Justin Winkler: Multilokalität und Mobilität
- Mathis Stock: Polytopisches Wohnen - ein phänomenologisch-prozessorientierter Zugang
- Hans-Liudger Dienel: Multilokales Wohnen zwischen Kontrasträumen. Befunde und Konzepte zu individuellen und politischen Raumpartnerschaften
Bővebben olvashat a kiadványról itt.