A HÖK próbál élni a lehetőségekkel – természetesen a jog adta kereteken belül – próbálja a hallgatók érdekeit képviselni. A régi rendszer szerint a professzoroknak, tanároknak elég nagy szavuk volt és a hallgatónak nem volt beleszólása abba, hogy hogyan okítják. Ez megváltozott mára annyira, hogy a hallgatónak igenis beleszólása van abba, hogy hogyan és mint képzik, illetve a jog adta keretein belül ezt be is tartathatja a tanárral és ebben segít a HÖK, ami tartja a hallgató és a tanár közt a kapcsolatot.
Nem mindegyik tanár veszi ezt szívesen, viszont van olyan tanár, aki emiatt még tiszteli is a HÖK-öt, mert ezt a hallgatói tevékenységükön felül csinálják. A HÖK-ös vezetők elsősorban hallgatók az egyetemen és ezen felül tartják a tanárokkal a kapcsolatot. A tanárok emiatt elfogadják, amit mondanak és így a hallgatónak is lehetősége nyílik arra, hogy betartassa a tanárral a szabályokat.
Az eljárás törvényben szabályozott, a tanárnak a tanulmányi- és vizsgaszabályzatot kell elsősorban betartania, és amire nagyon oda kell figyelni, az pl. a zárthelyik, kérdése, valamint az, hogy a tematikát, a vizsgaszabályzatot betartsák. Figyelik a vizsgarendet, a tanulmányi rendet, hogy azt a tanár és a hallgató is betartsa. Nem egyszer előfordult, hogy hallgató panaszolta, hogy őt jogsérelem érte a tanár részéről, a HÖK megnézte, hogy erre milyen jogszabály vonatkozik és kiderült, hogy a hallgató volt a hibás. A hallgatónak elmagyarázták, hogy erre figyeljen oda a jövőben, nem kell a tanárt hibáztatni és utána menekülni a HÖK-höz, hogy segítsen rajta.
A HÖK próbálja az egészséges egyensúlyt megőrizni a hallgató és a tanár között, részben azzal, hogy próbálja a hallgatókat is úgy irányítani, felügyelni, hogy ne „szemtelenedjenek” el, ne legyen abból probléma, hogy a hallgató túl sokat enged meg magának, ezt a tanár sem nézi jó szemmel.
A közelmúlt legkomolyabb folyamata a bolognai rendszer bevezetése volt, ami a tanulmányi rendszert teljes egészében átalakította. Komoly feladat a kredites képzés és a bolognai képzés összehangolása. Korábban a HÖK-nek emiatt figyelni kellett arra is, hogy ha egy hallgató jött hozzájuk egy problémával, akkor először meg kellett nézni, hogy melyik képzésen van és annak a képzésnek megfelelő vizsga- és tanulmányi szabályzat alapján kellett eljárni.
Ez megvan a bolognai rendszerben is, tehát a hallgató dönti el, hogy melyik tantárgyat veszi fel, melyik szakirányra szakosodik, ő építi fel a saját tanulmányi rendszerét, ő osztja be az idejét. Ez megmaradt a kreditrendszerből, csak a hároméves képzésből a bolognai rendszer során négyéves képzés lett. Amikor lediplomázik a hallgató, egy egyetemi alapképzési diplomát kap és ezután lehet átlépni a mesterszintre, a mesterdiploma megszerzéséért. Ez szaktól függően újabb két-hároméves képzés.
A HÖK az elsőéves hallgatóknak nagy segítséget nyújt abban, hogy elindítja őket. Az első félév nagyjából minden szakon ugyanaz, viszont miután a középszintű képzésből jönnek felsőfokú képzésbe, még nem nagyon értik ennek a lényegét és a HÖK ezt próbálja nekik elmagyarázni, beiratkozásnál segít nekik.
Eredetileg azért kezdett az Ybl-ön tanulni, mert édesapja építőmérnökként végzett ezen a karon és vele együtt üzemeltet egy építő kft-t és az ő példáját követve kezdett el itt tanulni, innen indult az egész dolog. Az ingatlanértékesítés (amit az iskola mellett végez) kicsit mellékvágány, viszont ilyenkor is a szakmával foglalkozik...