Az egy évtizede üresen álló Karancs szállót felújítják.
A kb. 2 Mrd forint értékű beruházást a Sty Építő Kft. hajtja végre. A munka 2009 tavaszán kezdődik és egy év múlva tervezik megnyitni az új, 76 szobás (150 férőhelyes), négycsillagos szállodát.
A nyolcemeletes épület tetejére wellness-központ (medence, szolárium, kilátóterasz, bár) kerül. Itt hoznak létre egy konferenciaközpontot és egy éttermet is. A földszinten konyha létesül és söröző.
Az 1964-ben épült Karancs szálló terveit Jánossy György és Hrecska József készítette. A főbejárat a tér felől van, az előcsarnokból közelíthető meg az étterem és a cukrászda, amelyek közvetlenül is elérhetők a tér, illetve a főútvonal felől. Az általános szállodai szinteken 12 db kétágyas, felerészben fürdőszobás egység van, a tér felé loggiákkal. A monolit vasbeton szerkezetet plasztikus, natúr beton felületek is hangsúlyozzák a végfalakon, mellvédeken és a lepényt lezáró részeknél, amely alatt a nagy üvegfelületek dominálnak. (http://www.architecahungarica.hu)
Hammerstein Judit, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős helyettes államtitkára 2011. május 20-án megnyitotta a nádasdladányi Nádasdy-kastély felújított homlokzatának átadási ünnepségét, valamint az erre az alkalomra Nádasdy Ferencné gróf Zichy Ilona emlékére rendezett, „Szerelem mindhalálig – és azon is túl” című kiállítást.
A március 18-i közgyűlés egyik előterjesztése foglalkozik a Széchenyi téren elhelyezendő új műalkotással. A tér engedélyezési tervének szakmai- és társadalmi vitája során az eredeti terv részét képező úgynevezett Párnafelhő alkotás nem nyerte el sem a szakma, sem a lakossági fórumok tetszését, így a végleges építési engedély kiadása során a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal – mint építési hatóság – véleményezését követően az önkormányzat úgy döntött, hogy a Párnafelhő nem valósul meg a tér átépítése keretében.
December 18-án ismét fontos mérföldkőhöz érkezett a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program. A Közterek és parkok kulcsprojekt sikeres kivitelezését jelzi, hogy ünnepélyes keretek között átadták a Rókus sétányt, a Kórház teret és a Pécs-keleti városrészt, a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont legmagasabb pontjára pedig bokrétát helyeztek el a kormány, a Baranya Megyei Önkormányzat, Pécs MJV és a Pécsi Tudományegyetem képviselői.
Rendben és a terv szerint halad a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében megvalósuló beruházások kivitelezése. A Közterek és parkok újjáélesztése projekt keretében megújul a történelmi belváros egy része, többek között a Széchenyi tér is, amelynek kivitelezése – ha rendkívüli időjárási körülmények nem lesznek – heteken belül befejeződik.
Az Elephant Holding október 29-én bejelentette, hogy az eredeti tervekhez képest számos közérdekű elemmel bővíti legújabb fejlesztését. A XV. kerületi Palota Ligetben 2 közpark, idősek otthona egy orvosi rendelő, óvoda és bölcsőde is épül.