Felhasználói név: Jelszó: Elfelejtett jelszó | Felhasználó létrehozása

Pécsen bokréta avató és három térátadó ünnepséget rendeztek

December 18-án ismét fontos mérföldkőhöz érkezett a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program. A Közterek és parkok kulcsprojekt sikeres kivitelezését jelzi, hogy ünnepélyes keretek között átadták a Rókus sétányt, a Kórház teret és a Pécs-keleti városrészt, a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont legmagasabb pontjára pedig bokrétát helyeztek el a kormány, a Baranya Megyei Önkormányzat, Pécs MJV és a Pécsi Tudományegyetem képviselői.

A délelőtti események után a Baranya Megyei Önkormányzat épületében sajtótájékoztató keretében foglalták össze a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program idei esztendőben elért eredményeit a kulcsberuházások terén. A sajtótájékoztatón a város és a kormány képviselői elismerésüket fejezték ki a Pécs2010 program eddigi előkészítéséről.

Suchman Tamás kiemelt fejlesztésekért felelős kormánybiztos elmondta, hogy 2009 minden szempontból sok eseményt, újdonságot tartogatott. A városvezetésben is történt politikai változás, azonban ez semmilyen zökkenőt nem jelentett a projekt megvalósítása során. „Ilyen vállalkozás még nem volt Magyarországon” – fogalmazott a politikus.

A kormánybiztos hozzátette, a megkezdett beruházások határidőre elkészülnek; ez nyilván függ az időjárási körülményektől is. Valamennyi beruházás kivitelezése jól halad, igazán látványos munkálatok 2010 tavaszától kezdve a Zsolnay Kulturális Negyednél lesznek. A politikus a sajtó segítségét kérte abban, hogy a jövő esztendőben megrendezendő országgyűlési és önkormányzati választások kampányában a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program céljai az egyik olyan területet jelentsék, amelyben a politikusok feltétlenül és maradéktalanul egyetértenek.

Nagy Csaba, Pécs MJV alpolgármestere elmondta, hogy november 13-án már öt megújult közteret, november 25-én pedig a Tettye-parkot vehették birtokba a pécsiek. A politikus szerint immár kézzelfoghatók és tapasztalhatók a Pécs2010 program eredményei a kulcsberuházások terén is. Az alpolgármester köszönetet mondott a Pécs2010 Menedzsmentközpont munkatársainak az előkészítésben és a felvezető években végzett munkájukért.

No votes yet

Hasonló témájú anyagaink...

Régi fényében pompázik hazánk építészeti kuriózuma, a nádasdladányi Nádasdy-kastély

Hammerstein Judit, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős helyettes államtitkára 2011. május 20-án megnyitotta a nádasdladányi Nádasdy-kastély felújított homlokzatának átadási ünnepségét, valamint az erre az alkalomra Nádasdy Ferencné gróf Zichy Ilona emlékére rendezett, „Szerelem mindhalálig – és azon is túl” ­című kiállítást.

Zengő Kövek a pécsi Széchenyi téren

A március 18-i közgyűlés egyik előterjesztése foglalkozik a Széchenyi téren elhelyezendő új műalkotással. A tér engedélyezési tervének szakmai- és társadalmi vitája során az eredeti terv részét képező úgynevezett Párnafelhő alkotás nem nyerte el sem a szakma, sem a lakossági fórumok tetszését, így a végleges építési engedély kiadása során a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal – mint építési hatóság – véleményezését követően az önkormányzat úgy döntött, hogy a Párnafelhő nem valósul meg a tér átépítése keretében.

Kitűnően halad a Széchenyi tér felújítása

Rendben és a terv szerint halad a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében megvalósuló beruházások kivitelezése. A Közterek és parkok újjáélesztése projekt keretében megújul a történelmi belváros egy része, többek között a Széchenyi tér is, amelynek kivitelezése – ha rendkívüli időjárási körülmények nem lesznek – heteken belül befejeződik.

Változások az Elephant Holding új projektjében, a Palota Ligetben

Az Elephant Holding október 29-én bejelentette, hogy az eredeti tervekhez képest számos közérdekű elemmel bővíti legújabb fejlesztését. A XV. kerületi Palota Ligetben 2 közpark, idősek otthona egy orvosi rendelő, óvoda és bölcsőde is épül.

Még két hétig lehet pályázni a 12. Velencei építészeti biennále magyar pavilon kiállítására

A Műcsarnokban működő Biennale Iroda november 9-ig várja a pályázatokat a Velencei Építészeti Biennále Magyar Pavilonjának kiállítására. A korábbi évek tapasztalataiból kiindulva és a zsűrivel előzetesen konzultálva a pályázat idén is kiegészült néhány újítással.