Felhasználói név: Jelszó: Elfelejtett jelszó | Felhasználó létrehozása

Pécs: a Régészeti Múzeum átépítése

Pecs.jpg

Bár még nincs végleges döntés, de december elején a városvezetés arról számolt be, hogy nagy az esély, hogy brüsszeli támogatással zajlik majd a Régészeti Múzeum átépítése.

A pécsi Régészeti Múzeum felújításának terve már-már az archaikus időkbe nyúlik vissza. A kivitelezés támogatására beadott pályázatot korábban a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elutasította, de a visszalépések utáni átrendeződések nyomán a terv a támogatottak közé került, igaz reméltnél kisebb támogatással. A teljes beruházás kb. 1 Mrd Ft-ba fog kerülni, s várhatóan 2010-ben lesz készen.

A tervek szerint a Régészeti Múzeum Hagyományok Háza néven születik majd újjá, s remélhetőleg a belváros látványossága lesz. A munkák során a Széchenyi téri létesítményben több ezer négyzetméteres, föld alatti, interaktív kiállítóteret hoznak létre. ezen belül a kiállítótér nagysága közelít a hétszáz négyzetméterhez. A bővítés lehetőséget teremt a későbbiekben további terjeszkedésre, az épület előtt lévő út alatt egészen a dzsámiig, a régi Szent Bertalan templom északi faláig.

A földszinten többek közt egy, a hely jellegéhez illeszkedő kávézó létesül, és ide kerül majd az információs központ is. A belső udvar (területe 250 m2) üvegtetőt kap, így a jövőben százfős előadóteremként használható.

No votes yet

Hasonló témájú anyagaink...

Régi fényében pompázik hazánk építészeti kuriózuma, a nádasdladányi Nádasdy-kastély

Hammerstein Judit, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős helyettes államtitkára 2011. május 20-án megnyitotta a nádasdladányi Nádasdy-kastély felújított homlokzatának átadási ünnepségét, valamint az erre az alkalomra Nádasdy Ferencné gróf Zichy Ilona emlékére rendezett, „Szerelem mindhalálig – és azon is túl” ­című kiállítást.

Zengő Kövek a pécsi Széchenyi téren

A március 18-i közgyűlés egyik előterjesztése foglalkozik a Széchenyi téren elhelyezendő új műalkotással. A tér engedélyezési tervének szakmai- és társadalmi vitája során az eredeti terv részét képező úgynevezett Párnafelhő alkotás nem nyerte el sem a szakma, sem a lakossági fórumok tetszését, így a végleges építési engedély kiadása során a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal – mint építési hatóság – véleményezését követően az önkormányzat úgy döntött, hogy a Párnafelhő nem valósul meg a tér átépítése keretében.

Pécsen bokréta avató és három térátadó ünnepséget rendeztek

December 18-án ismét fontos mérföldkőhöz érkezett a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program. A Közterek és parkok kulcsprojekt sikeres kivitelezését jelzi, hogy ünnepélyes keretek között átadták a Rókus sétányt, a Kórház teret és a Pécs-keleti városrészt, a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont legmagasabb pontjára pedig bokrétát helyeztek el a kormány, a Baranya Megyei Önkormányzat, Pécs MJV és a Pécsi Tudományegyetem képviselői.

Kitűnően halad a Széchenyi tér felújítása

Rendben és a terv szerint halad a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében megvalósuló beruházások kivitelezése. A Közterek és parkok újjáélesztése projekt keretében megújul a történelmi belváros egy része, többek között a Széchenyi tér is, amelynek kivitelezése – ha rendkívüli időjárási körülmények nem lesznek – heteken belül befejeződik.

Változások az Elephant Holding új projektjében, a Palota Ligetben

Az Elephant Holding október 29-én bejelentette, hogy az eredeti tervekhez képest számos közérdekű elemmel bővíti legújabb fejlesztését. A XV. kerületi Palota Ligetben 2 közpark, idősek otthona egy orvosi rendelő, óvoda és bölcsőde is épül.