A pécsi közgyűlés városi színtervet alkotott.
A Baranya megyei online tudósít arról, hogy december 18-án döntött a közgyűlés a Pécsi Építési Szabályzat módosításáról. A szabályzat 38. §-ának egy most született új bekezdése a következőket rendeli:
„(5) Az építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokban Pécs Megyei Jogú Város Vizuális Arculatának Koncepciótervét figyelembe kell venni. Az építési engedélyezési (bejelentési) dokumentáció homlokzati tervében a homlokzatok felületének színét a koncepciótervben az egyes városrészekre meghatározott színskálák alapján kell meghatározni.”
Az eddig ismertté vált információk szerint a rendelkezés az alábbiakra vonatkozik (egyelőre csak az építészeknek tett ajánlásként):
A színtervet a Szín és Fény Nemzetközi Alapítvány szakértői készítették el, az önkormányzat megrendelésére. Az ajánlott (városrészenként eltérő) színek kiválasztása során figyelembe vették Pécs több mint kétezer éves múltját, a városban található, különböző korokban keletkezett értékeket. A rendelkezés a korábbi gyakorlat továbbépítése, hiszen a műemléki környezetben a homlokzatok színezéséhez eddig is kellett szakhatósági engedély, amit nem ritkán csak próbafestés után adott ki a hivatal.
Az arculati tervben gyakorlatilag minden szín előfordul: különböző sárgák, zöldek (kaméliazöld, tört zöld, mandulazöld, melegzöld, hidegzöld, sárgászöld stb.), vörösök (tört vörös, vöröses sziéna stb.), szürkék, fehérek stb.
Az új előírásra már az előkészítési szakaszban felhívták a tervezőirodák figyelmét. Az előírás 2009. január 15-től hatályos.
A teljes cikket itt olvashatja.
December 18-án ismét fontos mérföldkőhöz érkezett a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program. A Közterek és parkok kulcsprojekt sikeres kivitelezését jelzi, hogy ünnepélyes keretek között átadták a Rókus sétányt, a Kórház teret és a Pécs-keleti városrészt, a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont legmagasabb pontjára pedig bokrétát helyeztek el a kormány, a Baranya Megyei Önkormányzat, Pécs MJV és a Pécsi Tudományegyetem képviselői.
Rendben és a terv szerint halad a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében megvalósuló beruházások kivitelezése. A Közterek és parkok újjáélesztése projekt keretében megújul a történelmi belváros egy része, többek között a Széchenyi tér is, amelynek kivitelezése – ha rendkívüli időjárási körülmények nem lesznek – heteken belül befejeződik.
A Pécs2010 Menedzsmentközpont - a kivitelezőkkel, a tervezőkkel és az engedélyező hatóságokkal együtt - mindent megtesz azért, hogy a pécsiek 2009 végére birtokba vehessék a megújult Széchenyi teret.
Pécs 2010-ben viseli a rangos Európa Kulturális Fővárosa címet. A baranyai megyeszékhelyen jelenleg valamennyi, a Pécs2010 EKF programhoz tartozó kulcsberuházás kivitelezése folyamatban van. A Pécsi Konferencia- és Koncertközpont esetében is minden rendben halad: az intézmény alapkövét Dr. Páva Zsolt, Pécs város polgármestere, Csák Ferenc, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára, Dr. Suchman Tamás, kiemelt fejlesztésekért felelős kormánybiztos, Márton György, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója, Tolnay Tibor, a Magyar Építô Zrt. elnök-vezérigazgatója és Sokorai István, az Arcadom Zrt. vezérigazgatója tették le augusztus 25-én.
Magyar iparjogvédelmi siker az üvegbeton ügyében.