Felhasználói név: Jelszó: Elfelejtett jelszó | Felhasználó létrehozása

KSH: novemberben sem jobb

Központi Statisztikai Hivatal

A Központi Statisztikai Hivatal által közzétett novemberi adatok sem rózsásak.

A KSH „Gazdaság és társadalom” c. jelentése újabb (ezúttal a novemberi állapotra is kiterjedő) adatokkal szolgál a válságról.

„Az építőipari termelés volumene az év első tizenegy hónapjában 6,2%-kal mérséklődött az előző év azonos időszakához viszonyítva, ezen belül a novemberi termelés 3,4%-kal magasabb volt a tavaly ilyenkorinál. A két építményfőcsoport termelése augusztus óta ellentétesen alakult: az épületek építése folyamatosan csökkent, az egyéb építmények építése augusztus óta hónapról hónapra nőtt, főként az út- és közműépítési beruházások, illetve az alacsony bázis következtében. Az év első tizenegy hónapjában mindkét építményfőcsoport volumene elmaradt az egy évvel korábbitól, az épületeké 9,7, az egyéb építményeké 1,5%-kal. Az építőipari vállalkozások szerződésállománya a tárgyidőszak végén már harmadik éve alacsonyabb az előző év azonos időszakinál. A november végi szerződésállomány volumene 18%-kal kevesebb volt, mint egy évvel korábban, ezen belül az épületek hó végi szerződésállománya 35%-kal csökkent, az egyéb építményeké 7,1%-kal nőtt.”

Erősen visszaesett az építőanyag-kereskedelem is: 5,0%-kal.

Az építőipari termelés indexe 2008 novemberében 103,4% volt, a január–november időszakra pedig 93,8%-ot számoltak a Hivatal szakemberei. (Összehasonlításul: 2007-re ugyanez a mutató 85,2% volt, a 2008. január-október periódusra pedig 92,7%.)

No votes yet

Hasonló témájú anyagaink...

Ecobuild

ECOBUILD

A fenntartható tervezés és építés legnagyobb idei rendezvénye.

A Bauhaus éve

Moholy-Nagy László

2009 a Bauhaus éve – rendezvények és pályázatok

Tetőakadémia

Tetőakadémia

Kreditpontos egynapos előadássorozat az Építésztovábbképző szervezésében a környezettudatos tervezésről.

Épületlátogatás

Millennium Tower II.

Az Építésztovábbképző Kht. épületlátogatást szervez március 2-án.