A füstérzékelők hiánya vagy nem kellő hatékonysága komoly problémát jelent – figyelmezteti a francia ipari és fogyasztási minisztérium a gyártókat, importálókat és forgalmazókat.
A vészharangot azért kellett megkongatni, mert a francia piacon olyan füstérzékelők jelentek meg, amelyek nem képesek nyújtani mindazokat a szolgáltatásokat, amelyeket a fogyasztók ezektől a készülékektől joggal elvárhatnak. A minisztérium azt kéri a szakmától, hogy olyan készülékeket tervezzenek, forgalmazzanak és építsenek be az épületekbe, amelyek megfelelnek a megfelelő előírásoknak.
A kérdést az állítja reflektorfénybe, hogy egy 2008 júliusában elfogadott törvény kötelezővé teszi legalább egy füstérzékelő beépítését minden lakásban. A végrehajtásra a jogszabály 5 év haladékot adott. Ez feltételezi, hogy a tulajdonos (vagy a bérlő) figyelemmel kíséri, hogy a füstérzékelő beépítése megfelelően történt, s gondoskodik a karbantartásról is.
A gyártóknak, importálóknak és forgalmazóknak szóló tájékoztató itt olvasható.
A füstérzékelők beépítését kötelezővé tevő törvényről itt olvashat.
A németországi verseny alapgondolata: csekély energiafogyasztás, jól sikerült építészet.
Meglévő épületek szerkezeti átalakítása során a változtatásoknak eleget kell tenniük bizonyos követelményeknek.
Izgalmas cikket közölt a Népszabadság január 28-i száma az egyre gyakrabban szemünk elé kerülő VEKLÁ-ról.
A passzívházak egy új magyar rendszernek köszönhetően már pár nap alatt is felépíthetők.
Nem gerendaház, és nem is fa tartószerkezettel épült könnyűszerkezetes ház, hanem a kettő kombinációja.