Felhasználói név: Jelszó: Elfelejtett jelszó | Felhasználó létrehozása

Ferencz István – építész

TR_17.jpg

Vendégünk nagyon szűkszavú életrajzot adott számunkra, amiből azért néhány érdekes mozzanat – amire a riportban is kitérünk talán – megtudható: például az, hogy 1963 és 1965 között versenyhajók építésével foglalkozott.

Szerencsére azért ennél többet is megtudhatunk róla az internetről. Például azt, hogy 2002-ben az „Akadémiai beszélgetések” estjét azzal kezdte: „Tisztelt asszonyok, lányok, kedves urak. Úgy kell a mai estét megkreálnom, megcsinálnom, hogy önöket lehetőleg szórakoztassam. ... Ez annyit jelentett számomra, hogy a díszoklevél átvétele után gondolatban járnom kellett a messzi időket ahhoz, hogy elleshessek valamit Réka királynő udvarhölgyeinek titkaiból, Atilla halászfiaitól azért, hogy röviden és magasan felvezessem a mai estét.” Jól esik látnunk, hogy vendégünk átérzi a műsorvezetés problémáit is , ez bizonyára segíteni fog abban, hogy „szórakoztatva” beszélgethessünk az oktatásról (vendégünk egyetemi tanár), az építész közéletről (vendégünk kitüntetettje az Ybl Miklós-díjnak, a Pro Architectura díjnak, a Magyar Művészetért díjnak, a Steindl-díjnak, a Kossuth-díjnak, a Prima-díjnak, tagja a Magyar Művészeti Akadémiának), miközben gyakorló építész.

Beszélgetésünk vélhetőleg a sokféleségről, a változatosságról – vagyis az életmű gazdagságáról fog szólni.

Kedves Nézőink! Szeretnénk néhány információval segíteni Önöket abban, hogy választani tudjanak következő heti műsoraink között. Előzetesünk természetesen csak műsorterv, a riport végleges anyaga a pillanat ihletésében születik, de szívesen tolmácsoljuk vendégeinknek azokat a kérdéseket is, amiket Önök küldenek be hozzánk a riport előtt. (A műsorváltozás jogát fenntartjuk.)

No votes yet

Hasonló témájú anyagaink...

Ecobuild

ECOBUILD

A fenntartható tervezés és építés legnagyobb idei rendezvénye.

A Bauhaus éve

Moholy-Nagy László

2009 a Bauhaus éve – rendezvények és pályázatok

Tetőakadémia

Tetőakadémia

Kreditpontos egynapos előadássorozat az Építésztovábbképző szervezésében a környezettudatos tervezésről.

Épületlátogatás

Millennium Tower II.

Az Építésztovábbképző Kht. épületlátogatást szervez március 2-án.