Felhasználói név: Jelszó: Elfelejtett jelszó | Felhasználó létrehozása

Épületek, utak, hidak

Régi fényében pompázik hazánk építészeti kuriózuma, a nádasdladányi Nádasdy-kastély

Hammerstein Judit, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős helyettes államtitkára 2011. május 20-án megnyitotta a nádasdladányi Nádasdy-kastély felújított homlokzatának átadási ünnepségét, valamint az erre az alkalomra Nádasdy Ferencné gróf Zichy Ilona emlékére rendezett, „Szerelem mindhalálig – és azon is túl” ­című kiállítást.

Zengő Kövek a pécsi Széchenyi téren

A március 18-i közgyűlés egyik előterjesztése foglalkozik a Széchenyi téren elhelyezendő új műalkotással. A tér engedélyezési tervének szakmai- és társadalmi vitája során az eredeti terv részét képező úgynevezett Párnafelhő alkotás nem nyerte el sem a szakma, sem a lakossági fórumok tetszését, így a végleges építési engedély kiadása során a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal – mint építési hatóság – véleményezését követően az önkormányzat úgy döntött, hogy a Párnafelhő nem valósul meg a tér átépítése keretében.

Pécsen bokréta avató és három térátadó ünnepséget rendeztek

December 18-án ismét fontos mérföldkőhöz érkezett a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program. A Közterek és parkok kulcsprojekt sikeres kivitelezését jelzi, hogy ünnepélyes keretek között átadták a Rókus sétányt, a Kórház teret és a Pécs-keleti városrészt, a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont legmagasabb pontjára pedig bokrétát helyeztek el a kormány, a Baranya Megyei Önkormányzat, Pécs MJV és a Pécsi Tudományegyetem képviselői.

Kitűnően halad a Széchenyi tér felújítása

Rendben és a terv szerint halad a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében megvalósuló beruházások kivitelezése. A Közterek és parkok újjáélesztése projekt keretében megújul a történelmi belváros egy része, többek között a Széchenyi tér is, amelynek kivitelezése – ha rendkívüli időjárási körülmények nem lesznek – heteken belül befejeződik.

Változások az Elephant Holding új projektjében, a Palota Ligetben

Az Elephant Holding október 29-én bejelentette, hogy az eredeti tervekhez képest számos közérdekű elemmel bővíti legújabb fejlesztését. A XV. kerületi Palota Ligetben 2 közpark, idősek otthona egy orvosi rendelő, óvoda és bölcsőde is épül.

Még két hétig lehet pályázni a 12. Velencei építészeti biennále magyar pavilon kiállítására

A Műcsarnokban működő Biennale Iroda november 9-ig várja a pályázatokat a Velencei Építészeti Biennále Magyar Pavilonjának kiállítására. A korábbi évek tapasztalataiból kiindulva és a zsűrivel előzetesen konzultálva a pályázat idén is kiegészült néhány újítással.

Nagyméretű kortárs műalkotás díszíti az új Corvinus Campus falát

Corvinus szobor

A Budapesti Corvinus Egyetemen új épületének Duna parti homlokzatát a múlt hét óta 33 méter magas szobor installáció díszíti. A szobor a Kossuth-díjas művész Jovánovics György munkája, aki a 27 elemből álló alkotást a Duna part új jelképének szánja.

Kiállítás és tervbemutató a Zsolnay Kulturális Negyedről

A Hiteles Városért (a Pécsi Zsolnay gyár megújulásához) címmel nyílik fotókiállítás a pécsi Művészetek és Irodalom Házában október 15-én 17 órakor. A rendezvényen – melyet Oszoli Dénes megyei főépítész nyit meg – bemutatják a Zsolnay Kulturális Negyed tervrajzait is. A tárlatot október 29-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

Hamarosan teljes szépségében az uránvárosi köztér

Hónapok óta a pécsiek és az ide látogatók számára is nyilvánvaló, hogy gőzerővel folyik valamennyi, a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programhoz kapcsolódó kulcsberuházás kivitelezése. Újabb jó hír, hogy 2009 októberében átadják az első, a Pécs2010 EKF programhoz kapcsolódóan felújított uránvárosi közteret.

Letették a Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont alapkövét

2009. szeptember 16-án dr. Hargitai János, a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke; dr. Gábriel Róbert, a Pécsi Tudományegyetem rektora; dr. Páva Zsolt, Pécs város polgármestere; dr. Suchman Tamás, kiemelt fejlesztésekért felelős kormánybiztos; Márton György, a DDRFÜ Kft. ügyvezető igazgatója; dr. Tóth Bertalan, Pécs város korábbi alpolgármestere és dr. Csáktornyai Gyula, a Gropius Zrt. elnök-vezérigazgatója ünnepélyes körülmények között letették a Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont alapkövét. Az 5,5 milliárd forintos beruházás átadását a kivitelező 2010 júniusára vállalta.