A szülői környezet is befolyásolta a pályaválasztását, a Kertészeti Egyetem kiválasztásában még a Feneketlen-tónak is szerepe volt... A kertépítészeti szak választása után jutott el a jelenlegi pályára.
Több generáció óta foglalkozik építészettel a család. A családi légkör is befolyásolja a fiatalabbak szemléletmódját, tudását – nem technikai-tárgyi vonatkozásban, hanem érzelmileg.
A kiállítás funkcionális belsőépítészeti alkotásait a wabi-sabi filozófiája ihlette. Erről az irányzatról ma még keveset tudnak Magyarországon, ez japán filozófiai irányzat, a lényege a valóság, a természet szeretete a maga törékeny, múlandó mivoltában. Felhívja a figyelmet arra, hogy a természet apró elváltozásai is szerethetők. Nem kijavítani, hanem elfogadni kell. A hiba csupán szemléletmód kérdése.
A nagymarosi vízlépcső elmaradása után a tájépítészeti kérdések nyitva maradtak, ez egy, az 1930-as években kezdődött, és napjainkig tartó szövevényes építészeti-társadalmi történet. A Bős-Nagymarosi vízlépcső-rendszer nagymarosi részének elmaradása után néhány vízvédelmi elem azonban megvalósult. Ennek a kiemelkedően értékes tájnak a védelme különleges feladat. A táj védelme nagyon nehéz. Hasonló helyzet van Ausztriában (Melk környékén) – még ha az összehasonlítás nehéz is –, ott a történet mutat némi hasonlóságot a dunakanyarbeli történéssel.
Kicsit talál szokatlan az építészet, a városépítészet megkülönböztetése, gyakran ezt két külön szakmának tekintik. Z. Halmágyi Judit praktizáló építészként kapcsolódott bele a városépítészetbe, a főváros városfejlesztési és városképvédelmi bizottságában is ténykedik. Főleg uniós projektek előkésztésében dolgozik. Nem választható külön a két szakma, ugyanaz a filozófiája: nagy léptékben és kicsiben is igaz, inkább a szakmai-etikai megközelítésmód eltérő.
Az országos főépítész nem az ország legjobb főépítésze, hanem egy köztisztviselő, aki az építésügyével foglalkozó államigazgatási szervezetben speciális helyet foglal el. Az országos főépítész az a köztisztviselő, akinél – hivatalánál fogva – az országban a legtöbb információ gyűlik össze az építésügyről (akár nemzetközi viszonylatban is). Az országos főépítész dolga, hogy ezeket az információkat a szakmának visszaadja, a szakma érdekében feldolgozza, az építésért felelős miniszter munkáját támogassa.
Konferencia lesz február 24-én, kedden; a programban ember, energia, természet kapcsolata áll. Megpróbálják megmutatni, miért a Hagyományok Háza szervez építészeti konferenciát, megpróbálják bemutatni a hagyományok tárgyi világát, az energiagazdálkodással, a lakótérrel kapcsolatosan.
A Szépművészeti Múzeum bővítésének irányítója Karácsony Tamás. Három építészcsoport dolgozik a terven. A legfontosabb kérdés, hogy a múzeumnak miért van szüksége bővítésre. Az egész világban tapasztalható trend a múzeumok arculatváltoztatása, a szolgáltatások körének bővítése, annak érdekében, hogy a látogató egész nap kényelmesen ellehessen a múzeumban, legyen lehetősége leülni, ebédelni, előadást hallgatni.
2007-ben diplomázott, most Kiss Péter irodájában dolgozik. Az uruguayi utazás Franciaországban kezdődött, mert Marseille-ba ERASMUS-ösztöndíjasként került, s ott talált uruguayi kapcsolatot. Uruguayban sok meglepetés érte. Amikor jelentkezett, keveset (és mint kiderült: hamisat) tudott Uruguayról. Kis ország, nem egzotikus. Kis ország, de magas szintű az építés, az oktatás.
A zöldtető egy épület födémén létrehozott élő, zöld felület, amihez megfelelő rétegfelépítés, vízelvezetés, életközeg, teherbírás, vízszigetelés szükséges – építészeti oldalról. Kertészeti szempontból intenzív és extenzív zöldtető különböztethető meg. Az intenzív zöldtető közösségi pihenőpark, akár egy golfpálya is lehet. Az extenzív zöldtető esetében arra törekszenek, hogy ökológiai hatása legyen, olyan vegetáció alakuljon ki, ami minimális gondozást igényel.